Gyógyító vörösréz (Elixír)

A réz létfontosságú nyomelem, melyre – igaz csak kis mennyiségben – életünk végéig szükségünk van, hogy szervezetünk jól működhessen. Testünk azonban nem képes az előállítására, magunknak kell tehát gondoskodnunk az utánpótlásáról.

Régóta ismert
A réz az emberiség által legrégebben ismert fémek egyike. Gyógyító erejét szintén évezredek óta ismerik és használják. „Az emberek régebben rézedényekben tartották frissen az ivóvizet, és az ételeket is ilyen edényben készítették el. Ezen kívül a legkülönbözőbb kultúrákban viseltek rézékszereket. Az egyiptomiak hieroglifáikban az Örök Élet szimbólumával jelölték a rezet. Baktérium és vírus ellenes hatásának felfedezése sem új keletű dolog. Ezért is bizonyult rendkívül hasznosnak a rézkilincsek használata a kórházakban” – kezdi Dr. Tihanyi István, természetgyógyász.

Nélkülözhetetlen nyomelem
A réz a szervezet számos élettani funkciójához elengedhetetlen. A népgyógyászat bőrproblémák, daganatok, emlőcsomók, miómák esetén is javasolja például a rézgálicos fürdőt. A réz erősíti az immunrendszert, gyulladáscsökkentő, valamint erős vírus-, baktérium-, és gombaölő hatású, védi a sejteket a káros oxidációs folyamatoktól. Azáltal, hogy elősegíti a szervezet védekezését a gombákkal szemben, az egyre gyakoribb Candida gomba ellen is védelmet nyújt. Szabályozza a magas koleszterinszintet és a vérnyomást.

Rendkívül fontos szerepet játszik a kötőszövetek felépítésében és karbantartásában, ezért nélkülözhetetlen a csont, az ízületek, a bőr és a haj számára is. A cinkkel és a C-vitaminnal fontos együttest alkot a bőr rugalmasságáért felelős elasztin előállításában, így segítve a bőr megújulását. Leegyszerűsítve bőrünk a réznek köszönheti rugalmasságát. Elősegíti a mész beépülését csontjainkba, támogatja a csontképződést, ezáltal csökkenti a csontritkulást, de az egészséges fogakhoz is elengedhetetlen. Hozzájárul az egészséges ízületek és idegek kialakulásához, csökkenti a test savasságát, meggyorsítja a gyógyulási folyamatokat és növeli az energiatermelést. A réznek ezeken túl a vas hasznosulásában is fontos szerep jut” – meséli Dr. Tihanyi István.

Tudta?
A franciák körében azért kevés az érelmeszesedéses beteg, mert a mai napig rézgáliccal permetezik a szőlőt. Tehát nem csak a napi szinten fogyasztott vörösbor tisztítja az ereiket, hanem a borba jutott réz is.

Azonnali fájdalomcsillapítás
A vörösréz általános fájdalomcsillapító hatással rendelkezik, melyet testünk enzimein keresztül fejt ki. Ezen felül izomlazító hatása is van, tehát képes megszüntetni a fájdalommal együtt járó izommerevséget, aminek köszönhetően jelentősen csökken a fájdalom.
Fájdalomcsillapító hatása miatt már a textiliparba is bevezették a rézszálakkal átszőtt anyagokat, amik mindenféle gerinc, izom, vagy reumatikus fájdalmak esetén használva, jelentős enyhülést hoznak a beteg számára.

Tudta?
A rézszállal átszőtt zokni nem csak a láb izzadása ellen véd, de semlegesíti a baktériumokat és a gombás fertőzéseket is, valamint regenerálja a bőrt.

Hatásai:

  • Gyulladás gátló, fájdalomcsillapító hatású
  • Vírus, baktérium és gombaölő
  • Erősíti az immunrendszert
  • Véd az érelmeszesedéstől
  • Megakadályozza a csontritkulást
  • Gátolja a hajhullást, erősíti a körmöket
  • Normalizálja a vérnyomást és a koleszterinszintet
  • Oldja az izom és érgörcsöket
  • Véd a cukorbetegség kialakulása ellen
  • Képes újraéleszteni a hámsejteket, és megfiatalítani a bőrt

Vörösréz karkötő és rézkolloid oldat
Bizonyos ételek, mint a szárazbab és borsó, a teljes kiőrlésű búza, a szilva, a tengeri halak, vagy a rákok tartalmazzák ezt a létfontosságú nyomelemet. Azonban a hiány pótlását nem lehet csupán ezek fogyasztásával megoldani. Szükségünk van rá, hogy egyéb módon is hozzájuttassuk szervezetünket. Egyik megoldás lehet a vörösréz karkötő viselése. Ily módon a réz a testtel érintkezve rendkívül hatékonyan szívódik fel. Akkor sem szabad megijednünk, ha elszíneződik a bőrünk alatta, ez ugyanis a réz felszívódásának a jele, ami kimondottan réthiányra utal. Ilyenkor ajánlatos tovább folytatni a karperec viselést.


A réz másik, szintén hatékony beviteli módja a rézkolloid oldat fogyasztása. Ebben a folyadékban a rézrészecskék már oldott, kisebb formában vannak jelen, így szabadon áramolhatnak az egész szervezetünkben, könnyedén eljutva oda, ahol szükség van rájuk. Az ajánlott napi mennyiség: felnőtteknek kétszer egy teáskanál, gyermekeknek egy kávéskanál.
Mindezen felül drogériák, patikák kínálatában rengeteg olyan tablettát találunk, amely általában több más nyomelemmel együtt rezet is tartalmaz.

Tudta?
A legújabb kutatási eredmények azt bizonyítják, hogy a vörösréz aktívan gátolja az A típusú (H1N1) influenza terjedését.

Mennyire van szükség:
A felnőttek napi szükséglete 1-2mg, de nagyobb fizikai megterhelés esetén, akár 8mg-ot is igényelhet belőle szervezetünk.

Hiányára utalhat:

  • vérszegénység
  • fáradékonyság
  • vizenyősség
  • ingerlékenység
  • vérnyomásproblémák
  • csontritkulás
  • bőrtónus megváltozása, bőrgyulladás
  • fokozott hajhullás, korpásódás, vagy őszülés
  • gyakori megfázás, vagy influenza