A táplálék-kiegészítők helye az orvosi ellátásban

Az utóbbi években az európai polgárok kezdenek rájönni, hogy krónikus panaszaik zömét nem lehet csak tüneti kezeléssel orvosolni, valamint, hogy a teljes gyógyulást is csak életmódváltással és szakszerű diétával érhetik el.

Saját tapasztalatom alapján, ami alátámasztja az Európában végzett felméréseket, a kollegák egyre gyakrabban küldik saját betegeiket alternatív (komplementer) medicinával foglalkozó szakemberhez. Az egész Unióban exponenciálisan nő a nem konvencionális gyógyítást választók száma. Mivel a gyógymód megválasztása a polgárok alapvető önrendelkezési joga, az Európai Parlament komolyan foglalkozott a kérdéssel.

Mélyreható vizsgálatok és felmérések után kinyilvánította, hogy „a különböző kezelési módszerek és az egészséggel és betegséggel kapcsolatos szemléletek nem zárják ki egymást, sőt ellenkezőleg: egymást kiegészítve alkalmazhatók” (Az Európai Parlament A4-0075/97-es határozata). E határozat szerint a komplementer orvoslási módszereket hivatalosan el kell fogadni.

Az Európai Tanács üdvözölte az Európai Parlament határozatát és az 1206. számú, a nem-konvencionális orvoslásról szóló, 1999 novemberi határozatában felhívást intézett a tagállamokhoz, hogy „támogassák ezen orvoslási módszerek hivatalos elismerését az orvosi egyetemeken és ösztönözzék, hogy a korházak is alkalmazzák ezeket”. Mert „a páciensek számára a legjobb garanciát a megfelelően képzett szakemberek jelentik, akik ismerik saját határaikat, megfelelő erkölcsi norma-rendszerrel rendelkeznek és külső ellenőrzés alatt állnak”.

Ezt a garanciát csak akkor érhetjük el Magyarországon, ha a szakmát is felkészítjük, beavatjuk az alternatív gyógymódok rejtelmeibe. A homeopátia terén ez nagyon jól működik, de a táplálék-kiegészítőkkel kapcsolatos kezelést nagyon kevesen ismerik, holott nyugatabbra tőlünk e téren komoly szakmai tudással rendelkeznek a kollegák.

Csehországban és Szlovákiában Európai támogatással szerveztek mind a szakma, mind a laikusok számára konferenciákat, melyeknek célja az volt, hogy mind szélesebb körben ismertessék a táplálék-kiegészítőkkel való kezelés lehetőségeit és a hozzáférés módját az orvosi ellátásban.

Ennek, nem utolsó sorban, költség megtakarító hatása is van, hiszen táplálék-kiegészítőkkel sok esetben csökkenthetők, vagy részben helyettesíthetők a drága gyógyszerek. Másrészt, segítségükkel kivédhető számos gyógyszer mellékhatása. Továbbá, ha szakmai kezekbe kerül a tudás, megtörténik a piacon lévő szerek minőségi szűrése és a betegnek csak a neki legjobban megfelelő terméket fogják ajánlani. Ez a minőségileg nem ellenőrzött, silány, kétes hálózatok és nem hozzáértő ügynökök által kínált termékek terjesztését is gátolni fogja.

Meggyőződésem, hogy a táplálék-kiegészítőkkel kapcsolatos elméleti tudás megosztása az orvosi szakmával (ismertetése az érdeklődőkkel), nem csak a magyar állampolgárok, hanem közvetve az őket kezelő orvosok érdekeit is szolgálja. Ezért lenne szükséges hazánkban is a külföldön már elkezdett, ezzel a kérdéssel kapcsolatos konferenciák szervezését.

Dr. Tihanyi István