A homoktövis hús- és magolaj

A világon az egyik legrégebben használt gyógynövény a homoktövis (latin neve: Hippophae rhamnoides). Népszerűségét illetően elterjedtebb a ginzeng gyökérnél. Száznál jóval több biológiailag aktív összetevőjének köszönhetően Kínában gyógyszernek van minősítve, míg nyugaton egészségvédő, betegség megelőző, általános erősítő szerként ismerik. Több ezer éve használták már a növény termésének olaját a Kínai császárok gyógyítására. A legendák szerint Dzsingisz Kán katonái is fogyasztották ezt az olajt, hogy növeljék erejűket és szívósságukat.

 

Már a Shi Bu Idian tibeti írásban, melyet az időszámítás előtt XI. században írtak, leírásra kerültek a homoktövis gyümölcsének gyógyító hatásai. Hippokratész műveiben szintén fellehetőek hivatkozások a homoktövis-készítményekről, melyeket a gyomorbetegségek gyógyítására használtak. Az ókori Görögországban a homoktövis gyümölcsét a lovaknak adták az Olimpiai játékok előtt, hogy növeljék azok fizikai erejét, javítsák a külsejüket, mivel a lovak szőre gyönyörűen csillogott tőle. Innen ered a görög neve is: hippos– ló, pheas- fényes. A szláv népeknél mind a mai napig széles körben alkalmazzák a homoktövis gyümölcsét és az olaját. Kirill, a szláv abc megalkotója, ezzel az olajjal kezelte a betegeket és a sebesülteket. Az ő példáját követték később az orosz kozákok, akik ezzel az olajjal kezelték sebeiket, gyümölcsével javították egészségi állapotukat, növelték erejüket. Brezsnyev is rendszeresen fogyasztott homoktövis-olajt, mert sejt szinten produkálva a védőhatást, még az italfogyasztással szemben is megvédi a szervezetet.

 

Roborálós és immunstimuláló hatásának köszönhetően a homoktövis-olaj az űrhajósok étrendjében is szerepel. Én is, mint gyakorló orvos, több mint 20 éve alkalmazom a homoktövis olajt különböző betegségek kiegészítő kezelésére és eddig minden esetben bevált.

 

 

A világ táplálék-kiegészítők gyártói közül az egyik legjelentősebb cég a Hankintatukku Oy, Finnországban van. Több éves kutatómunkájának eredménye a Biomega-7 kapszula, mely homoktövis olajat tartalmaz. Csodálatos hatását a gyártó, az olajban lévő alábbi összetevőknek tulajdonítja:

 

 

I. Olajsavak

 

 

A homoktövis magolaj 2 esszenciális zsírsavban gazdag: Linoleic acid 30%-40% és alfa-linolenic acid (omega-3) 20%-35%. Ezeken kívül, tartalmaz még: oleic acid (omega-9) 13%-30%; palmitic acid 15%-20%; stearic acid 2%-5%; vaccenic acid 2%-4%. A gyümölcs magja és a húsa egyaránt gazdagok E-vitaminban (tocoferol, tocotrianol).

 

A homoktövis húsolajban magas a palmitolajsav (palmitoleic acid, 16%-54%), ami rendkívül ritka a növényvilágban. Csak az északi területeken termő homoktövis tartalmaz ilyen nagy mennyiséget az omega-7 (palmitolajsav) zsírsavból. A fiatal emberi és állati zsírrétegben található palmitolajsavat, ez biztosítja a szövetek frissességét, egészséges küllemét. Az omega-7 telítetlen zsírsav védi és regenerálja az emésztőrendszer, a nemi szervek és a húgyutak nyálkahártyáit is.

Az összetevők aránya függ a termelési helytől, fajtától, begyűjtési időtől stb.

 

 

II. Sterol-ok

 

 

Alegtöbb sterol, elsősorban sitosterol, a homoktövis magolajban volt kimutatva. A szteroloknak (sitosterol, campesterol, lupeol stb.) fertőtlenítő, érzéstelenítő és gyulladásgátló hatásuk van. Fájdalomcsillapító hatásuk hasonló az aszpirinéhez. A sterolok gátolják a bélben az alimentáris és biliáris koleszterin felszívódását, gátolják a koleszterin oldhatóságát a micelláris fázisban, kiszorítják az epesavas micellából, csökkentik az LDH-t a HDL befolyása nélkül.

 

 

III. Carotenoidok

 

 

A carotenoidok (lipokrómok) fontos alkotói a gyümölcs húsának. Ők adják meg a jellegzetes vörös színét az éret homoktövis-bogyóknak és a belőlük készült olajnak és festik meg a sárgarépa gyökerét (béta-karotén) és a paradicsomot (likopén) is. A karotinoidok olyan zsíroldékony anyagok, melyek kémiai szerkezete hasonlít a karoténokéhoz, az egészség sok területét támogatják és képesek a szabadgyökök megsemmisítésére. A Béta-karotin 15-50% teszi ki a homoktövis gyümölcsében lévő összes carotenoidok közül (alfa-, gamma-, dehydroxy-beta-carotin és licopene, canthaxanthin és zeaxanthin). Meggyőző bizonyítékok támasztják alá, hogy bizonyos karotenoidok jótékony hatással vannak az időskori makula degeneráció, szürkehályogra, szív- és érrendszeri betegségekre és a prosztatarák kialakulásának kockázatát is csökkentik (Smidt and Burke, 2004, Seddon, 1994; Bone, 2000, 2003; Landrum, 1997, 1996; Elless, 2000; Bernstein, 2002, Richer, 1999; Hammond, 1997). A likopén szívvédő hatásáról a szintén számos cik jelent meg a szakirodalomban: csökkenti a szívizom elhalás kockázatát (Kohlmeier, 1997), csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát (Sesso, 2004), csökkenti az LDL oxidációt (Agarwal, 1998), és csökkenti az LDL koleszterintermelést (Fuhrman és mások., 1997).


             

A homoktövis-olaj élettani hatásai

 

 

A homoktövis élettani pozitív hatásáról számos szakmai cikk számol be (Yang, 2001; Ge, Shi, Zhang & Wang 1985). Ezekből kiemelendő a antioxidatív hatás, bőr- és nyálkahártya-regeneráló hatás, a szív és érrendszeri betegségek megelőzésére gyakorolt hatás, az immunnövelő hatás és a daganatellenes hatás.

 

 

Antioxidatív hatás

 

 

A homoktövis mag- és húsolaj lassítja az oxidációs folyamatokat és stabilizálja a sejtmembránt. Állati kísérletekben, 8 hetes homoktövis magolaj adagolása után, a vörösvérsejtek membránjában az malondialdehid (MDA) szint jelentősen csökkent, ami csökkenti a vörösvérsejtek membránjának rigiditását, javítva a mikrocirkulációt, ezzel növelve az állatok ellenállását megfázással és vírusfertőzésekkel szemben.

 

Normális körülmények között a keletkezett szabad gyököket a szervezet saját antioxidáns rendszere hatástalanítja. Ebben a legfontosabb enzimek a szuperoxid-diszmutáz (SOD) és a glutathion-peroxidáz (GSH-Px), melyek erős antioxidánsként működnek. A homoktövis-olaj kifejezetten növeli a GSH-Px, SOD szintet, ezzel kiteljesítve antioxidáns szerepét. Ezt az olajt, számos aktív összetevője miatt, egyszerűen „Antioxidáns-zuhanyként” emlegetik.

 

Állatkísérletekkel bizonyították, hogy az elfogyasztott homoktövis olaj védelmet nyújt a májnak és az emésztőrendszernek vegyszermérgezésekkel szemben (Cheng, 1990, 1994) csökkentve az MDA szintjét és fenntartva a szérum glutamin-piruvat-transzamináz (GPT) és a glutamin-oxalacetin-transzamináz (GOT) normál aktivitását, egyben aktiválja a SOD és a GSH-Px enzimeket a májban.

 

 

A bőrre és a nyálkahártyára gyakorol pozitív hatás

 

 

Helyileg alkalmazva a homoktövis-olaj felgyorsítja a sebgyógyulást. Kifejezetten ajánlott égési sérülésekre, vágott sebekre és sugár okozta égési sérülésekre. A szövetregeneráló, gyulladásgátló és antibakteriális hatását az évezredes tapasztalaton kívül klinikai kísérletek is bizonyították (Kallio et al., 2001; Lebedeva et al., 1992; Zhang et al., 1988). Ebben a hatásban fontos szerepük van a homoktövisben lévő szteroloknak és hosszúláncú alkoholoknak. Növelve a telítetlen zsírsavak mennyiségét (linoleic, alfa-linolenic, eicosapentaenoic) a vér plazmájában, jelentősen serkenti az atópiás dermatitis gyógyulását. A bőrregeneráló hatására magyarázattal szolgál az a tény, hogy a homoktövis-olaj gátolja a 4-sorozatú leukotrien szintézist az arachidonsavból, ez csökkenti a sejtgyulladást.

 

A homoktövis húsolaj növeli a palmitolajsav arányát a plazma lipidjeiben és a neutrális lipidjeiben. A palmitolajsav antioxidativ, gyulladásgátló és antibakteriális hatásának köszönhetően jelentősen javítja a bőr regenerálódását, puhítja a bőrt és visszaadja rugalmasságát, védi a káros hatásoktól (Yang, Kalimo, Tahvonen, Mattila, Katajisto, & Kallio, 2000).

Klinikai- és állatkísérletek egyaránt bizonyították, hogy a homoktövis-olaj protektív és gyógyító hatását a nyálkahártyára. Meglepően jó eredményekkel jártak a gastroduodenális szakaszon jelentkezett fekélyek esetén alkalmazott homoktövis-olajos kezelések (Che, Huo, Zhao, Feng, & Zhang, 1998; Mironov et al., 1989).

 

A palmitolajsavnak tulajdonítottak a homoktövis húsolajjal elért jobb eredményeket, mivel ebből több van a húsolajban, mint a magolajban. Másrészt, sok tanulmány alapján, arra a következtetésre jutunk, hogy a fő fekélyellenes hatást a homoktövisben lévő a szterolok és a steryl glycosid-ek biztosítják (Romero & Lichtenberger, 1990). A gyulladásgátló  és hámosító hatását a homoktövis húsolajnak jó eredményesen alkalmazzák krónikus méhnyak-gyulladás esetén (Wu et al., 1992).

 

 

A kardiovaszkuláris betegségek kialakulásának megelőzésében elért hatás

 

 

Állati kísérletek és klinikai megfigyelések alapján az érelmeszesedés elleni különböző hatásaiból a homoktövis-olajnak, elsősorban az endothel funkció javítását, a LDL koleszterin csökkentő hatását és a HDL –koleszterin növelő hatását (Jiang et al., 1993; Ecclestone, Yang, Tahvonen, Kallio, Rimbach, & Minihane 2002) említeném. Továbbá a LDL oxidáció gátlását (Ecclestone et al., 2002), a gyulladáscsökkentő hatását,  az anti-thrombotikus hatásokat, a thrombocyta aggregáció gátlását (Johansson, Korte, Yang, Stanley, & Kallio, 2000, Xu, & Chen, 1991) emelném ki.

 

 

Immunerősítő hatás

 

 

Nyugaton napjainkig egészségvédő, betegség megelőző, általános erősítő a szervezet ellenállását fokozó szerként ismerik a homoktövis olajt. Egereken végzet kísérletek bizonyították, hogy a homoktövis-olaj blokkolja a cyclophosphamid által indukál immunszuppressziót (Ren, Yang, Zhang, Zhong, & Su, 1992). Hatékony adjuváns kezelés kidolgozása a daganatos betegek ellátásának egyik legaktuálisabb kérdése napjainkban. Kemoterápiában részelsült betegeknél a homoktövis-olaj belsőleg való alkalmazása, hatásosan  növelte az immunstátuszt (Li & Tan, 1993), ezért ajánlott adjuváns kezelésre az onkológiai betegek számára. Hasonló esetekben, saját betegeimnél, én is sikerrel alkalmazom a homoktövis-olajt.

 

Meg kell jegyezni, hogy a homoktövis juice is immunerősítő hatással rendelkezik. Ezt valószínűleg, a C-vitamin, flavonoid és lignán tartalmának köszönheti. Kutatócsoportok rámutattak arra, hogy a növényi világban előforduló ligán (szekoizolaricirezinol-diglükozid) elsőrendű fontosságú a rákmegelőző terápiában (Marczal, 2005).

In vitro és in vivo végzett állatkísérletek igazolták, hogy a homoktövis-olaj lassítja a sejtnövekedést a S180 és B16(egérmellanóma)  tumorsejtek esetén (Yang et al., 1989). Hasonló eredményt értek el a humán  mieloid leukémiából (CML) származó K562-es sejteknél is (Abartinene & Malakhovskis, 1975).

 

 

Összefoglalva az eddigi kutatások eredményeit bátran kijelenthetem, hogy a homoktövis olaj táplálja és erősíti a hámsejteket, ezáltal gyorsítja a regenerációs folyamatokat. Antibakteriális tulajdonságai, gyulladás gátló hatása pozitívan befolyásolja a szöveteket, véredényeket. Nem elhanyagolható antidepresszív hatása, a központi idegrendszer erősítéséből, a szervezetet harmonizáló hatásából ered.

 

A homoktövis bogyóból előállított készítmények javítják a szervezet védekezőképességét, gyógyítják a gyomor- és nyombélfekélyt, az égési- és fagyási sebeket, a bőrfertőzéseket és a fogínygyulladást, gátolják a kezdődő hajhullást és bizonyos rosszindulatú daganatok növekedését, enyhítik a sugárterápia, okozta károsodásokat, segítenek a szív- és érrendszeri betegségek orvoslásában, s csökkentik a röntgen, és radioaktív sugárzás okozta károsodásokat. A Biomega-7 rendelkezik mindezekkel a hatásokkal, mert benne a gyártó sikeresen ötvözte a legjobb minőségű homoktövis hús- és magolaj tulajdonságait.

 

Dr. Tihanyi István